Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelem

2009.11.20

Felelj nekem, ne engedd, hogy sírjak egyedül. Csak te segíthetsz, hogy mindent kibírjak! Írd meg nekem, hogy érdemes-e élni! Mert én szeretnék hozzád visszatérni!

 

Minden könnycsepp ő érte születik, s miután arcomon lefolyik, meghal. Mint szívemben a remény, mert ő soha nem lesz az enyém.

 

Mikor fejed a párnára teszed, és becsukod a szemed, álmodban az angyalok között ott leszek veled, vigyázni fogok rád, s így kívánok csendes éjszakát.

 

Küldök egy lángocskát szívem melegéből, elviszi egy angyal, ki eljön az égből. Füledbe súgja, amit szívből szeretnék, de leírom én is: szerelmed szeretném.

 

Az ég mezején kis csillagként állok, hogyha alszol, álmodra vigyázok. Álomport hintek a szemedre, s álmodra vigyázok, míg tart az este.

 

Néha gondolj rám, ha valami bánt, nézz be hozzám, ahogy rég, újra kezdem veled én, szép lesz az élet velem, örök a harc, győzzön a jó a rossz felett. A szív csak tűr minden éjjel, de miért adnám még itt fel? Mindegy, hogy ki kiért harcol, a szíved mit érez, ha valami bánt? Sose rejtheted el, mert érzem, mit érzel, hisz ugyan az a szív, hajt tovább, és tovább.

 

Halkan kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom, meddig bírom nélküled még.

 

Ha vörös rózsa lennék, soha sem szúrnék. Virágommal elkápráztatnálak, illatommal elszédítenélek, hogy mindig szeress.

 

Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, és egy óra 60 perc. De azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökké valóság. Szeretlek!

 

 

Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam. Én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.

 

Az együtt töltött perceinkből legyenek órák, majd napok. Napjainkból hosszú hónapok. S az örökkévalóság tartson addig, amíg veled vagyok.

 

Ha még érzed a virág illatát, ha még hallod a csalogány dallamát, ha sírni tudsz, azért kit igazán szeretsz, megtudod, mi az a nagy szerelem.

 

Hiányod megszokni nem tudom, úgy fáj, hogy te ott én meg itt vagyok. Érintésed mindenért kárpótolna s csókjaid maga a mennyország, volna.

 

Mutasd ki mennyire, érzed azt, amit én, mutasd meg mennyire, szeretsz úgy, mint én. Ha elfogadsz ilyennek, amilyen vagyok, szerelmünk örökké virágozni fog.

 

100 virág között a legszebb az enyém, féltve őrzöm szívem rejtekén. Ebből a virágból a boldogság fakad, s tudd ez a virág te vagy.

 

Elválni könnyű, de feledni nehéz, a szív a múltba 1000-szer visszanéz. Lehet, hogy könny nélkül búcsúzúnk, de mégis sírunk, ha ismét találkozunk.

 

Ha éjszaka gyötör a bánat, fájó könny áztatja hófehér párnádat, bízzál abban, ki Téged szeret, meglátod, elmegy hozzád, s letörli fájó könnyeidet.

 

Van egy szó, mit úgy hívnak: remény. Ha vigyázol rá örökké, benned él. Ha szívedbe zárod azt, ki fontos neked, egy napon CSAK A TIÉD, LEHET.

 

Addig vagy boldog, míg van, ki szeret, a bajban megfogja kezed. S milyen fontos is Neked, csak akkor tudod meg, ha már nincsen veled.

 

Csak, mert valaki nem úgy szeret Téged, ahogy Te szeretnéd, az még nem azt jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

 

A „szeretlek” szót csak annak mondd kit, igazán szeretsz, ne tedd boldogtalanná azt, kit boldoggá nem tehetsz.

 

Látom az eszed, már nem szeret, de a szívedbe beleégettem a nevemet. Lehet eső, lehet sár, csak a szívedre hallgass, kicsi virágszál.

 

A szerelem az a parányi édesség, amit az ég csöppent az élet serlegébe, hogy annak keserű ízét elviselhetővé tegye.

 

Aki szeret, az sose feled. Aki feled, az sose szeret. Aki szeret és mégis feled, az nem tudja, hogy mi a szeretet.

 

Ha minden álmunk valóra válna, akkor elveszítenénk a legnagyobb kincsünket, az álmunkat.

 

Ha tudnád, hányszor gondolok rád, s hányszor töltöm ébren az éjszakát, s hány könny szememre érted, s mindez azért van, mert szeretlek téged.

 

Mit ér a nap, ha nem süt melegen?

Mit ér a szív, ha nincs benne szerelem?

Mit ér az éj, ha nincsenek csillagok?

És mit érek én, ha tied nem vagyok?

 

Szíved egy cella, melynek én vagyok a rabja. Nem tudok szabadulni, de nem is akarok, mert a szíved rabjának lenni csodás dolog.

 

Félek tőled, bár nem tudom miért. Égek tőled, szerelmes szívem a tied. Imádlak, bár nincs hozzá jogom, várlak, bár nincs rá okom.

 

Elvitted tőlem a napot, a holdat és minden csillagot. Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. Nélkülük még megvagyok, de nélküled én meghalok.

 

Féltelek. Ha tehetném, vigyáznám minden léptedet. Vigyáznék rád, mint egy angyal, hisz Te vagy, ki már akkor hiányzik, mikor ébred a hajnal.

 

Már régóta keresem az ideális párnát….

Azt hiszem, valahol a tied mellett van.

 

Rájöttem valamire: a mi függvényünk egy lineáris egyenes, ami szigorúan monoton növekvő. Egyik tengely az idő, a másik a kötődés.

 

Mit ér az a szó, mely tőled nem hallható? Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható? Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek?

 

A semmiből kerültél az utamba, mint kék égből a nyári zápor, mely lemossa könnyeim, és mosolyra derít. Lelkemben emlékek ezrei laknak, álmodnak határt semmi sem szabhat.

 

Szemedet becsukhatod, elég, ha szíved hallgatod, megmutatja kit, keresel. Bízd rá magad, boldog leszel.

 

Reszkető kézzel fogjuk egymás kezét, együtt vészeljük az élet nehezét. Ülünk egymás mellett deresedő hajjal, lesz még tavasz, s rügyfakasztó hajnal.

 

Édesen alszik a lelkiismeret, vágyaid temetője a tested lett. Néma csend mondja halkan, csak a remény az, mi halhatatlan.

 

A szerelem mindent pótol. A szerelmet nem pótolja semmi.

 

Milyen szép azoknak, akik szerelmesen fogják kezüket, boldogok lehetnek.

 

Magányos vagyok, nem szeret senki sem, nincs ki magához, ölelne kedvesen. Nincs ki, súgja: Szeretlek Kedvesem! Nincs ki, csókoljon hosszasan és édesen.

 

Nem csinálok semmit, csak nézek. Nézem a csillagokat… szépek. Rólad alkotnak képet. Hosszúak a percek, az évek. Mert nem vagy velem, pedig nagyon kellesz nekem.

 

Úgy szeretnék most messzire menni, itt hagyni mindent mi kedves volt. A szellőt mely hűs estéken ismert dallamokat gitároz. S ha kék az ég, a hajnalpír talán ismerős képre emlékeztetne, még csak nem is gondolni az elfelejtett emlékre. Hiába megyek bármely vidékre, minden szép percet feledni vágyva, elkísérnek a vágyak, mint hívatlan úti társak.

 

Börtön ablakára soha nem süt be a nap. Az évek tova szállnak, mint egy múló pillanat. Gyönyörűn süt a nap, és szikrázik a fény, csak a szívem szomorú, ha rád gondolok én!

 

Felelj nekem, ne engedd, hogy sírjak, egyedül csak te segíthetsz, hogy mindent kibírjak. Írd meg nekem, érdemes-e élni, mert Én szeretnék Hozzád visszatérni.

 

Mikor fel jő a hold, az éj eltakar, mikor a szemedbe nézek egy érzés, felkavar. Mikor megérintesz a vérem forrni, kezd, én halálomig akarom érezni mindezt.

 

 

Istenem, mondd miért vagy ily mostoha, miért nem lehetek kedvesemmel soha? Ha rá gondolok, a szívem sajog nagyon. E kérésem volt csak nekem, szeretnék sétálni vele a virágos réten. Te azt mondtad istenem, szerintem, nem kell elsietni semmit sem. Mire várjak, mikor lángok égnek bennem, most szeretem őt, had legyen velem.

 

A hulló esőben nem látszik a könny, csak pereg s valaki, elköszön, minden csepp érted van, és én kívánom hangtalan, hogy élj boldogan.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.